2017.08.02.

Megint eltelt egy év.... Annyi, de annyi mindent történt! Ez most hosszú lesz, aztán majd meglátom, hogy milyen stílusban, típusban folytatom. Sokáig nem jöttek a szavak. Nézd, én egy kicsit most meghaltam... (by AATB) Miután elment RR, önálló nagylány lettem! Rájöttem ezer erős oldalamra! Megtudtam mi mindenre vagyok képes egyedül! EGYEDÜL! Voltak szarabb próbálkozásaim a társkeresésben, volt, ami kicsit jobban sikerült. Volt idő, mikor hajszoltam a keresést, annyira be voltam szarva, hogy egyedül maradok! Rájöttem, a társkereső jobbnál jobb faszfejekkel van tele! (a csúnya beszédről még mindig nem szoktam le! Bocs!) Aztán jött Lac... Mondták, hogy jó ember, mert akkor jött, amikor mindenki más ment... aztá valaki azt mondta, hogy "Melletted volt? Vagy amikor ideje volt, akkor szánt belőle rád is?!" Hááááát, érdekes megközelítés, de végülis... igaz! Szerető voltam! Egy nős ember mellett horgonyoztam le, hittem a nem tudom miben, mert változás nem volt... Se veled, se nélküled éltünk. Aztán rájöttem, hogy nem megy. El kellett engednem, mert nem erre van szükségem! Be kellett látnom, hogy nem Ő az én emberem! Nem így... Értékeljem magam annyira, hogy elsétálok onnan, ahol én csak örökös második lehetek... Csináltam én faszságokat! Nem keveset! Többek között sikerült annyit mondogatnom, hogy nem akarok élni RR nelkül, hogy ismét pofán b@aszott az élet, mert kiújult a rák. Pokoli időszak volt! Aztán rájöttem, hogy a gyerekeimmel nem tehetem meg, hogy meghalok! Apuka meleg lett, anyuka meghal rákban.... Szép jövőkép! Három milyen ember maradna utánam? Kő kemény életük van! Kő kemény életem van! (erről a részről a facén mindenki mélyen hallgasson!) Van a konyhában egy pad. Csak siratófalnak hívom! Állandóan ott bőgök, ha romokban vagyok! Vagyok még!!! Hajjaj! Csak, ha panaszkodom, nem könnyebb! Hát nem panaszkodom! Mindig, mikor már akár a vállam is kilátszik a szarból, jön valami, ami visszatol, hogy csak az orromon kapjak levegőt! De elég lett! Már jó ideje érzem, hogy ÉN akarok lenni az életemben a legfontosabb! Nem mások által függővé téve magam! Építem magam! És egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan maradtak mellettem az utamon!

Értem én, hogy látni a küzdelmet a rákkal, kopaszon, szürkén nem vagyok túl vidító látvány, vagy a rommá bőgött fejemmel, mert mi lesz velem az én ressistenem nélkül! Aztán van élet nélküle, van élet barátoknak hitt emberek nélkül! Rokonok nélkül, akik neked nagyon nagyon fontosak voltak....

Hol is kezdjem, mit is írjak? Annyi minden van most bennem....

Fura... Ma lennénk 20 éves házasok és én pont ma döntöttem úgy, hogy az új életem megosztom Veletek! Nem volt szar! Akárhogy is alakult, nem volt szar! Igaz, hogy még mindig úgy érzem, hogy kitépik a szívem, amikor hallom a kocsija hangját, vagy amikor beszélni kell, vagy beszélünk is, de már ki tudom mondani és valóban úgy is érzem, hogy ezt az embert már nem akarnám, hogy része legyen az életemnek! Bár a gyerekek miatt valahol mégis az... Ilyenek jutnak eszembe, hogy meséltem neki, hogy nincs több kemo (annak is pont egy éve, hogy leállították, a mai napig élvezem a mellékhatásait!) és az első mondatai között ott volt, hogy akkor most már tudsz munkát keresni! Álltam ott kopaszon, szürkén, mint egy darab fos és azt gondoltam, hogy bazdmeeeeg, tényleg ez a legfontosabb az életedben, hogy én menjek már dolgozni? És nem mentem! Kerestem, volt, hogy 56 helyen volt bent pályázatom! Nem viccelek! Sehonnan nem jött visszajelzés, de még annyi sem, hogy bocsi, de nem téged választottunk. 17 éve "nem dolgozom". 16 éve anya vagyok! Így terveztük! Együtt! És én erre nagyon de nagyon büszke voltam! Hogy csak anya... Aztán kicsit beleszart a levesembe és kiszállt... 17 év után munkát találni bevallom nem kis nihil! Elvégeztem egy kozmetikus iskolát Mimi után, ami ment is, de a rák miatt abba kellett hagyni és már nincs idegzetem és pénzem arra, hogy 43 évesen újra kiépítsek egy új vendégkört. A nyirokvágások miatt a bal kezem sokkal gyengébb! Nem is tudnék már így dolgozni.  És fogalmam sincs, hogy merre induljak! Elvégeztem egy coach képzőt! Világ életemben szerettem beszélgetni, mindig meg is találtak és segíteni is tudtam jó esetben, hát akkor induljunk el ebbe az irányba. (szárnyalok több szálon, de jön ki belőlem minden!) Ebben talán jó leszek! De igen, kéne valami olyan munka, ami már most hoz pénzt, mert jelenleg a gyerektartás és a családi pótlék, amiből élünk! RR szerint ez nem kevés pénz! Én pedig azt mondom, hogy ezzel a pénzzel megváltotta a szabadságát! Mert nem vállal többet, mint ami a papíron le van írva. Kéthetente hétvégén és néha néha 1-1 nap. Nyaralni egy hétre vitte őket, mert a gyerekek kérték, hogy az új pár ne! Hát akkor hello, nem két hét, csak egy jut nektek! Igaz, hogy a nyár fele "hivatalosan" az övé lenne, de ne elégedetlenkedjünk! Legalább egy hétre elviszi őket! Idén pl nem máshova, mint Cattolica! Oda jártunk tizen évig! Együtt! Kicsit úgy érzem néha, hogy egy cseppnyi emberség nincs benne, hogy a MI emlékeinket így öli meg. Aztán rájöttem, hogy ez csak nekem fontos! De az biztos, hogy nekem nem menne olyan helyekre menni, ahol együtt voltunk és közösek az élmények! Nem vagyunk egyformák... Erre mondjuk én büszke is lehetek! Semmiképp nem akarnék olyan lenni, mint ő! De elengedni mégsem tudtam még, csak megtanultam nélküle élni! Egész élhető! (persze nem mindig!) A pénztelenséget megszokni nem könnyű! Nincs nyaralás, nincs utazás, nincs stabilitás! Mindig, mikor úgy látom, hogy egyenesbe jövök, akkor jön valami, amire elmegy minden pénzem és állok itt, mint egy darab fasz! Tető - kocsi - és most műtét és megint tető!

2015. novemberében újra pozitív lett a szövettanom. Következő év februárban műtét, majd 12 kemo és 25 sugár. Kibaszott kemény időszak volt! De agy nélkül csinálja az ember, mint egy nem tudom mi, mert máshogy nem lehet! Akik rinyáltak, hogy mi lesz, ha meghalok, azok repültek az életemből. (Már aki még maradt!) Kaptam helyette újakat! Jókat, értékeseket! Akiknek jó vagyok "fél" mellel is, idiótaként is! Hálás vagyok nekik! Kaptam pl egy ÁcsKrisztát, aki kócsként megmutatta nekem, hogy ki vagyok és mi mindenre vagyok képes! Nem kis utat járatott be velem, de megérte!

Imádtam azokat a felismeréseket, amikor szembesített önmagammal és ébredtem rá arra, hogy az én legfőbb pozitív tulajdonságom az ERŐ! Nem volt könnyű, sokszor bőgtem úgy, hogy hang sem jött ki a számon, de aztán átkapcsoltam és felálltam! Megérte az időt és a fáradságot! Már nem hagyom magam senki által alárendelődni, ha kell, kimondom a véleményem, akkor is, ha ez másnak nem tetszik! Lassan, de biztosan építem fel magam! Félelmetes és izgalmas "játék" ez!

Aztán a rokonok?... Nem kell haraggal elválni a volt férjemtől, de azt hiszem, ha az én hozzátartozóm vagy és soha életemben nem bántottalak, akkor mellettem kellene állnod! Timi mondta egyszer és úgy belém maródott! Az Ő anyukája nagyon jóban volt a volt férjével, de miután szétmentek, nem akart vele többet beszélni, mert fájdalmat okozott a lányának! Hát így vagyok ezzel én is! Anyu a mai napig igen jó viszont ápol a múlttal. Igaz, kiment Amerikába tavaly novemberében, de ... szarul esik, nah! Nagyon!

Vagy a bátyám! Ami ott kezdődik, hogy: Amikor megtudtam, hogy rákos lettem és tuti a kemo, akkor kijelentette, hogy ő nem fogja nézni a kopasz, haldokló fejemet és inkább nem jön! Néha jött, olyankor anyu fejvesztve rohant fel, hogy itt van bátyus, azonnal sapit fel! Bazdmármeg!!!! Komolyan? Én alkalmazkodjak? Hát vicc.... Aztán megtudtam, hogy tavaly elmentek együtt a múlttal nyaralni! Nem publikusan persze, mert miért is? Sőőőt!!! Idén is mennek! Emlékszem, amikor elhagyta a felesége, a nevét sem ejthettük ki többé, nemhogy kapcsolatot keresni vele! Bevallom nem is akartam, mert FÁJDALMAT OKOZOTT a báytámnak és innentől nincs helye az életemben! Hát az én bátyám a múltat választotta.. Oda jár majd minden hétvégén, ide nem... Ezt bedolgozni sem egyszerű, de komolyan igyekszem! Csak megérteni nem fogom!

Eltelt egy év a kezelések után... Még egy műtét vár rám 10-én, de megfogadtam, hogy soha többet! Kicseréljük az implantátumot, hátha amiatt jönnek állandóan az új csomók, és akkor már a jobb oldalt is hozzá igazítjuk! Cefetül nézek ki meztelen! Bár Lac el tudta hitetni velem, hogy szép vagyok így is! Alig fél év munkája van benne, de sikerült Neki! Akárhogy is alakult én hálás vagyok! Sokat vitt, de sokat is adott! Nem volt rossz ember, csak mi nem voltunk jó páros!

Szóval most szülinapomra kapok új ciciket, amik remélem már jók lesznek! És itt vagyok! És én csináltam végig! Akkor is, ha voltak mellettem emberek! Az utat én jártam be! És kibaszott BÜSZKE VAGYOK MAGAMRA!!!