2017.08.08.

Nem szoktam félni, azt gondoltam, nekem már nincs mitől! Bizonyítja az a rohadt sok vágás a testemen, hogy rohadt erős vagyok! Nincs mitől! Most mégis napok óta... Iszonyú szar érzés van bennem! Félek a fájdalomtól, félek csak attól a szaros kis tűtől, amin keresztül elaltatnak! Mert szúrni fognak. Basszameg... Életemben nem gondoltam, hogy egy pici tűtől is lehet félni. Aztán a kemo alatt megváltozott ez is! Mostmár egy tűszúrástól is félek! Az altatástól is és utána az ébredéstől is! Egyedül leszek! Se férj, se társ... Egyedül! És ettől kemény! Igen, jönnek majd be barátok, de azért lássuk be, az nem olyan! Tök jó, hogy jönnek!!!! De nem olyan!... Hányszor szoktam mondani, húúúú rr, ha tudnád mit hagytál itt nekem?! Elképzelésed sincs! És beláttam, hogy jobb ez így nekem, de valahogy mégsem így képzeltem el az életem gyerekkoromban! Már fogalmam sincs, hány vágásom van, de tudom, hogy 100 felett... Fogalmam sincs hányszor altattak, de túl sokszor! És két nap múlva én megint ott fekszem, egy szál tüdőben a kibaszott műtőasztalon és remegve fogom várni, hogy aludjak már el! Aztán magamhoz térek és újra jönnek a nehéz napok! Úgy volt, Lac itt lesz velem...