2017.08.12.

Túl a már nem is tudom hanyadik műtétemen... Túl a 43. szülinapon!

Egyenlőre én állok nyerésre! A végén persze úgyis meghalok, de ez mindenki sorsa, aki egyszer megszületik!

Elkezdtem írni a műtét előtt. Aztán nem jutottam vele sokra, mert előbb hívtak be egy nappal. Így volt ez jól, mert kevesebb időm jutott a fasz gondolatokra!

Soha ennyire nem féltem még! És a legszarabb az volt, hogy olyan idióta gondolat tombolt a fejemben, hogy "mi van, ha ebből már nem ébredek fel?" Féltem! És megélni nem is feltétlen azt szar, hogy újra altatás, hogy újra műtét, újra olyan kibaszott fájdalom, hogy szívem szerint üvöltenék! Nem! Most a legszarabb az volt, hogy egyedül! Igen, igaz! Nem voltam egyedül! De anyu tőlem tízezer kilóméterre. A volt férjem?... Fogalma sincs róla, hogy vagyok.. Mert meg sem kérdezi! 24 év után nem érdemlek ennyit! Lac meg... hát az erre szánt szabi ugye nem erre ment el... Már nem beszélünk. Már nincs miről!

Csodás BARÁTAIM vannak! Ők velem voltak! De tudjuk, hogy 43 évesen az ember nem arra vágyik, hogy barátok legyenek mellette egy ilyen rohadék műtét után! Társra vágyik, biztonságra, szeretetre, gondoskodásra, gyengédségre és hitre, hogy Csináld, Te idióta! Akkor is, ha úgy érzed, hogy beledöglesz! Csináld, mert kellesz nekünk, kellesz nekem...!

Ehelyett egyedül ébredek. Kegyetlenül fáj mindenen mozdulat és nincs, aki segít felülni, felállni, mozdulni... És akkor ott, Te nem is érzed, hogy akarnál még mozdulni! Nem is vagyok biztos benne, hogy a testem! A lelkem kibaszott fáradt már! Aztán erőt veszel magadon és olyan hőstetteket követsz el, hogy pár órás műtöttként kimész pisilni egyedül, a tőled max 4 méterre lévő vécére! Szét szakad mindenem! Embertelen. A másodiknál már segítség sem kell, mert bár 10 perc is van, hogy egyáltalán az ülő pozicióig eljussak, de megcsinálom!!!!! Nincs sikerélmény, csak a fájdalom, na meg az ágytálmentesség! Hurrá! Aztán most mégis olyan altatót kaptam, amitől kb este 11 fele elkezdtem hányni és úgy éjjel 3ig nyomtam! Mellműtétnél nem kell mondani, hogy kb olyan érzés hányni, mintha ébren nyitnák szét a mellkasod! Nem adnak hányáscsillapítót, mert ürüljön ki, utána jobb lesz! Tényleg jobb volt! Volt úgy, hogy volt egy hányótál a bal fülem mellett tele, volt egy a jobb fülem mellett tele és volt egy a mellkasomon, mert épp abba toltam! Felkelni nem volt erőm! Aztán jött a nővérke és összeszedte, majd hagyott ott három másikat, ha kellene. Kellett... Háromkor vagy belátta, hogy nem hagyom abba, vagy csak egyszerűen megsajnált, mert kaptam olyan hányáscsillapítot, amit a kemo előtt is és végre jobb lett! Elaludtam! Viszont fél5kor kelni kell, mert itt az a rend! Minek??????? Utána kb egész nap senki nem néz felénk! Sebaj! Aludtam két órát is majdnem... Aztán egész nap nyüzsgés, látogatók nekem, látogatók a szóbatársamnak, aki aznap haza is mehetett! Jött helyette másik... Mesélünk magunkról. Anyám lehetne! Talán nem véletlen, hogy épp Ő jött. Kedves, törékeny lélek! Hősként néz rám, ahogy látja azt a kegyetlen vergődést, mire felülök! Én szánalmasnak találom magam, mert ez inkább egy tehetetlen vergődés, mintsem hőstett! Erősnek gondol nagyon! Erős is vagyok... de olyan sokszor mondom már, hogy úgy szeretnék néha én is gyenge lenni kicsit! Csak hát... nem tehetem meg!

Már tudom, hogy magammal harcolok! Én nem bírom a magányt! Miközben pont az a legnagyobb tanítómesterem! Így tudom építeni magam és most van csak időm és lehetőségem arra, hogy megtudjam ki is vagyok én és merre is tartok, mit is akarok, mennyit bírok! És magamból bírom a legtöbb erőt meríteni!

Három éve ez a csengőhangom...: https://www.youtube.com/watch?v=spA1Cwxf_PE

Nem véletlen! Szerintem nem is kell mondani, hogy miért..

A szülinapomon apás hétvége volt megint! Hazahozta őket korábban, majd később írt egy üzenetet, hogy boldog szülinapot! Felfoghatatlan... Szart nem érek már... A bátyám valamikor napközben küldött egy üzenetet.... Apám harcol velem, vagy inkább önmagával, mert nem érti, hogy nem csak nekem dolgom keresni őt! Ha hiányzom neki, akkor ne az kattogjon benne, hogy miért nem keresem, hanem keressen Ő! Így nem is üzent. Most haragszik! Mit csináljak? haragudjak én is, hogy nem keres?

Aztán itthon... Egyenlőre vergődök, de direkt nem fekszem sokat, mert úgy lassabban megy a gyógyulás! Ma még a Dunához is lementünk Teoval és a kutyával! Én vezettem, de pszt!

A kutya ki sem mozdul a seggemből, annyira kikészült, hogy nem voltam itthon! Teo meg.. egy új csoda az életemben! Bérlőként indult, de már igazi baráttá nőtte ki magát! Nagyon nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen kincseket tol ide nekem! Bevitt, jött, hazahozott, főzött, porszittyóz, jön velem a Dunához és legalább olyan dilis, mint én! Hálálkodom! Neki is, Andinak is, mert ő is kerül fordul és jön, boltba megy, főz nekem, segít, ahol tud. Jön Timi is, hogy lássa jól vagyok! Írtok sokan és hívtok is! Tényleg köszönöm!

Hétfőn kiszedik a Vuttyonomat, mert egy cső még van bent egy kis tartállyal, aztán huss, már jól is leszek! Pénteken már Magna! Több hónapja megvan rá a jegyem!!!! Hát ott a helyem!

Napról napra jobb lesz ez! A szövettan még két hét, mert hát a csomók... Aztán meglátjuk! De még itt vagyok! Még itt.....