dec. 31.
Az én évem milyen volt?
Voltak jó pillanatok, napok benne. De sajnos most nem az él bennem erősen!
Most azon vagyok, hogy minden napot túl tudjak élni!
Volt egy olyan szerelem, ami egyoldalú volt! Ha a másik szeretett volna, soha nem tudta volna megtenni ezt velem! Hogy tavasszal még azt gondoltam a rákot kaptam életem legnagyobb feladatának, amivel meg kell küzdenem! Hát nem az volt! Azon túl vagyok! Túléltem, legyőztem, ebben én nyertem!
Hittem, hogy a rák összekovácsolta a kapcsolatunkat, mert sokkal többet beszélgettünk, bújtunk, szerettük egymást.... Ő nem így gondolta! Elmondása szerint felregisztrált egy társkeresőre egy szerintem fantasztikus nyaralás után, egy már nem szép emlékű Róma előtt és lépett... és hazudott és nem is akarta bevallani.... Nem hitte, hogy kitudódik! De kérdem én, miért? Miért így? Miért kell hazudni, miért kell azt mondani, hogy ez kettőnk hibája? Én szerettem... szeretem ezt az embert! Nem tudok még múlt időben beszélni róla, mert annyira elevenen él bennem, mint rajtam a bőr. A hangja, a mozdulatai, az érintések, a reggeli hazug szeretlek kimondása, az illlata rajtam felejtése, majd munkába (vagy ki tudja hova) el, ahonnan jó későn jött haza. És én mindig vártam, hogy hazaérjen! Én 24 év után is dobogó szívvel tudtam örülni, mert végre hazajött! Szerettem hallani a kocsi hangját, amikor beparkolt. Én mindent szerettem, ami ő volt! A várakozást, a terveket, az álmokat. Most mindent elvesztettem! Most úgy érzem mindent elvettek tőlem! Már nem úgy gondolok álmaim városára Londonra, már nem olyan semminek az emléke, hogy igaz... Már mindennek hamis íze van!
Ő pedig, mint egy rongyot, egy semmit eldobott és él! és jelét nem látni, hogy kicsit is rosszul érezné magát attól, hogy mit tett....
Abba is hagyom itt ezt a szar önmarcangolást! Nem jobb ettől... Kicsit sem!
Akkor meg minek!
Nektek, akik a Barátaim vagytok és támogattok és próbáljátok tartani bennem a lelket..... Köszönöm!
Remélem egy év múlva már érzem majd, hogy élek, érzem majd, hogy akarok élni és van miért élni!
Igen, tudom, itt vannak a gyerekek! De TI is tudjátok, az nem olyan! Hozzájuk nem úgy bújuk az ember... nekik nem úgy mondod, hogy szeretlek!
nekem most nincs kihez bújnom.... és minek is mondanám, hogy szeretem?!
Kérlek Istenem!!!!!! Vedd el a fájdalmam és érezzem, hogy élek!
