június 29.
Most ez egy kicsit más lesz, de én már sok mindent másképp látok!
Vannak dolgok, amik nekem "furák"! Az én életem célja már az élet és nem boldogtalanul, hanem valóban! Ha egyszer majd mennem kell, azt mondhassam ÉLTEM!
Adott egy kislány... Sokat szoktam gondolkodni, hogy mi miatt döntött úgy az anyuka, hogy kell neki! Mert mióta kint van a pocakból, nem kell! Sokat van nálunk, és szemmel láthatóan nem boldog! A teste ekcémás, védekezik.... A szeretet és ölelés hiánya nagyon érezhető rajta! Rengeteget bújik, puszilgat, mert akkor ő is ölelve van. Ezzel töltődik! Tavaly itt volt másfél hónapot, egyszer sem hívta fel az anyukája! Egyszer nem kereste, hogy mi van vele! Nem tudom sajnos megérteni az ilyen embereket! Apa éjjel nappal dolgozik. Már új családja van! BOLDOG! Elmenekült onnan, mert ott nem szerették! A kislány tavaly azt mondta, hogy velünk akar élni! Nem akar oda "haza" menni! Megszületett, de minek? Nem jó ezt leírni és lehet, hogy támadások fognak érni, de akkor is leírom! Én rengeteget harcoltam azért, hogy lehessen gyerekem! Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy emlékezetes gyerekkoruk legyen! Ha nincsenek itthon, minden nap beszélünk! A fiúk már nem igénylik annyira, de ha kellek, hívnak ők is! Mimivel néha naponta többször is! Nem is bírnánk, ha nem beszélhetnénk, vagy nem keresnénk őket akármilyen formában! Ennek az anyukának nem hiányzik! Apát sem hívja, azt se tudja lehet, hogy itt van! Szomorú... és ő is szomorú lesz, ha megint mennie kell innen..... Szegény kislány! :(
Na meg az emberi életek! Nagyon jellemző kishazánkra, hogy panaszkodunk! Szar az élet, nincs pénzünk, nincs életünk, nincs semmink, nem tudok mást csinálni, nincs más választásom! Szerintem ez nem így van! A valóság az, hogy nem akarok változtatni! Mert ha szar is, kényelmes! Ad haza pénzt, amiatt már megéri, akkor is, ha boldogtalan vagyok vele. Hova küldjem el, nincs hova mennie. Ha elküldöd, az már az ő élete! Felnőtt ember, oldja meg! De inkább benne maradsz, mert ad pénzt és te félsz, ha elküldöd nem ad! A gyerekeid meg ezt látják és viszik szépen tovább! Neveljünk egy nyomorék társadalmat! Hajrá! Ettől ilyen ez az ország! Hogy azt mondják rólunk, hogy a lesütött szemű ország vagyunk! Nem szomorú?
Miközben van nagyon sok mellrákot legyőzött Barátnőm, akiknek elmesélve és kicsit belelátva is iszonyú nehéz életük van! Az egyikük különösen kedves nekem! Egyedül neveli a két fiát! Az egyik kisfia sérülten született, 100 %-ban ellátásra szorúl! A lakás tipp-topp! Anya túl a kemón, fél mellellel letudva a poklot mindig mosolyog!!!! Pedig az egész élete harc és küzdelem! Ő mégsem így éli meg! Imád élni! Imádja a gyerekeit! Nem látni, hogy elfásult és belefáradt! Lehet, hogy telesírja éjjel a párnát, mert iszonyú nehéz lehet neki! De minden nap fel tud úgy kelni, hogy keres valamit, amiben megtalálja a szépet és a jót!
De a többség csak panaszkodik és mást okol a nyomoráért... ahelyett, hogy tenne valamit a saját életéért! Vagy lehet észre sem veszi, hogy tehetne... vagy csak így kényelmesebb... Csak akkor ne panaszkodj!!!!!!!