márc. 12.

Túl a nehezén!

Bár a bal még sajog, de napok óta nem vettem be fájdalomcsillapítót, mert élhető nélküle is!

Hogy hogy vagyok?

Letettem egy mázsás súlyt a hátamról, egy nyomort, egy kínt, egy félelmet, egy iszonyat szenvedést!

Azt merem mondani, hogy életem legjobb érzése ez! Akkor is, ha a bal mellem "bánta"!

Bementem ma az Onkológiára, hogy akkor beszéljük meg, mi lesz tovább! Imádtam hallani, hogy:

NEM LESZ KEMOTERÁPIA!

Bár valóban senki nem láthatta rajtam, én rettegtem! És ismétlem magam, nem attól, hogy meghalok! De annyi és annyi terhet hoz magával ez az egész állapot! Én hogy fogom viselni, a férjem meddig fog kitartani, a gyerekeket ez mennyire és hogyan érinti meg?! Ez a lelkiállapot egy rémálom, amiből minden másodpercben fel akarsz ébredni! Hányszor mondtam Robinak, Anyunak, hogy ez egy rossz álom, és mindjárt vége és mekkora hülyeség! Fel fogok ébredni! De nem ébredtem! Sőt! Jött az újabb műtét, az újabb fájdalom, ami még inkább tudatta velem, hogy eszedbe ne jusson elfelejteni, milyen utat jársz be! Végigmenni a folyósón, hogy körületted mindenki rákos és látni ugyanazt a félelmet a szemükben, amivel te magad is együtt kell élj! Borzalom! Ma már nem így mentem be! Bár a szokásos (azt mondják, ez most már így lesz!) hasmenés tegnap óta a barátom volt! Ezt a stresszt letenni lehet e? Fogalmam sincs! De odabent most béke van! Isteni! Imádom! Az égiek is engem ünnepelnek! Kinézek az ablakon és süt a nap! A fák tele vannak rügyekkel és a hülye madarak, akiket utáltam, mert folyton tele..ják a kocsimat, itt csipognak az ágakon! És én hallom! Hallhatom! Kaptam még egy esélyt! A legjobb érzés, amit valaha is éreztem!

Hétfőn délelőtt hívott a Bátyus, napok óta nem aludt, mert retteg! Ne engedjem a kemót! Ő nem akar látni kopaszon, félhullaként! Borzasztó megélni, hogy amikor én „szorulok” támogatásra, akkor nekem kell őt nyugtatni és elhitetni, hogy minden rendben lesz! (miközben be kell, valljam, fogalmam sincs mi lesz!) Délután bejött…. Biggyedő szájjal mondja, én bőgök és ellene megyek! Akkor nem foglak beengedni! De ez az én utam, el kell fogadnod! Nincs erőm, energiám tölteni és nyugtatni Téged, amikor a saját életben maradásomra minden erőm elmegy! Ne akarj bennem kétségeket ébreszteni! Ezt senki nem tudja helyettem végigjárni! Tényleg a legelejétől tudta, mégsem hittem, hogy ennyire mély érzéseket indított el Benne! Még a kezemet is fogta, miközben bőgtem neki!

Nagy tett ez Tőle! Tudnotok kell! Majd jött a telefon! Azóta remélem, alszik!

Majd anyunál bőgünk lent a boldogságtól…(nagyon összehozott minket is…) Bejön Barnus, ül és hallgat minket. Látom, ahogy görbül a kis szája… Merem mondani, úgy, ahogy akkor ölelt, soha még nem ölelt!

- Nem azért sírunk, mert rossz! Azért sírunk, mert már minden csak jó lehet!!!

–Tudom anya! Úgy szeretlek!

Hát lehet ezt bőgés nélkül? Neeeem!!!!

Tegnap este Miminél is rákérdeztem, hogy milyen érzések voltak benne! Nem szeretne róla beszélni…

-Ha én kérdezem, elmondod?

- Mhm...

-Attól féltél, hogy meghalok?

-Igen! Meg a sok műtét és nem leszel velem és a végén meghalsz!

Sokat beszélgettünk és remélem sikerült megnyugtatnom!

Elmerem mondani, alapján véve én egy roppant negatív ember voltam! Lételemem volt mások fikázása, az állandó panasz, hogy Robival milyen az élet, hogy a három gyerek mekkora teher, és feladat és hogy fogok tudni én ennek megfelelni és jó anya tudok e lenni. Hóóó, ez mekkora görcs volt bennem mindig! Akármennyire is nem szép hallani, de nem volt fényes a gyerekkorom, nem vertek, nem volt semmi extra rémség, de nem hagyott bennem különösebben nyomot! Folyton görcsöltem, hogy márpedig én nyomot hagyok a gyerekekbe és jó szülő akarok lenni, minden- bármi áron! Mintafeleség, mintaháziasszony.. stb! Utólag visszanézve: nem attól válok azzá, ha mindenkinek meg akarok felelni! Sőt! Megfulladnak a fene nagy szeretettől, kiszolgálástól, babusgatástól! Egy nagy séta, vagy egy esti összekuckózás, egy közös rajzolás, vagy bármi apróság sokkal tartalmasabbá teszi az életünket! Nem kell a lakásban mindennek élén állnia! Egyáltalán nem fontos! Ha folyton elpakolok utánuk mindent, hogy fogják élvezni a játékot? és még sorolhatnám! Azt hiszem más ember lettem! És így, pár hónappal a negyven előtt elkezdtem élni! Felismerni, hogy mekkora értékek vannak körülöttem! Ellopták a kocsimat januárban. Szánalmas, hogy másoknak ez természetes, de ez az ország ilyen! Én valahogy mégsem éreztem akkora csapásnak! Terelte a figyelmem a rákról! Ennek is volt értelme! Akkor… Az más kérdés, hogy nem kis érvágás pótolni ezt a veszteséget! De teszem össze két kicsi kezem, mert panaszkodom, hogy Robi sosincs velünk, mindig dolgozik, de ennek köszönhetően nem maradtam kocsi nélkül a három gyerekkel! Teljesen más értelmet kap most a sok munka! Egy ilyen „betegség” rengeteg pénzt elvisz a háztól! De ebbe nem akarok belemenni… Nem is fontos! Lényeg, hogy nem okozott gondot ez a része! Hálás vagyok a „sorsnak” ezért, hogy RessRobi van mellettem! Nélküle nem (menne) ment volna. Kitartott mellettem, elfogadta a döntéseimet, s bár sírni, vagy elgyengülni sosem láttam, iszonyú nehéz időszak volt ez Neki is! Kitartott mellettem, imádott! Jobban, mint az elmúlt huszonhárom évben összesen!

Leírhatatlanul hálás vagyok Neki érte!

Hogy az emberekről már ne is beszéljek! Nem akarok itt leltározni és elnézést, mert kihagyok valakit/valakiket! (biztos lesz ilyen, nem is célom mindenkit név szerint megemlíteni!)

Hangoztatom, hogy nekem nincsenek barátaim, mert a család, a férj mellett nem fér bele. Van pár ember, de igazi barátom nincs! S láss csodát! Ezzel a "pöti malőrrel" (ezt a nevet adtuk Helgával a ráknak, hogy ne legyen annyira ütős) észrevettem, hogy mennyien vagytok! TI, a BARÁTAIM!

Az első, aki megtudta, Hőbe Gabi volt! Baszcsi Moncsi!!!! Vállalta a kölykök hurcibálását, lóghattak amennyit akartak odaát, csak gyógyuljak meg! Egyszer- egyszer még bőgtem is Neki! Kívülről, rohadt erős vagyok ám, nem engedhettem meg magamnak, hogy sírni lássatok! Pedig, ha tudnátok mennyit bőgtem és mennyi félelem volt bennem!!!! A második legfontosabb ember: Piuk Ancsa! Ritkán tudunk beszélni, ritkán találkozunk és ha nem is olyan mélységébe "engedem el magam", de azt kell mondanom, hogy rengeteget adott a barátsága, és ad is, a mai napig is! Orbán Hajni… egyszer sem találkoztunk, mióta így vagyok, de olyan erővel fogott az első perctől kezdve, hogy esélyem nem volt lezuhanni! Pedig közben járta Ő is a poklot, rendesen! De mindig volt rám ideje és mondhatni minden nap be kell számolnom Neki, hogy vagyok! Jól! Már nagyon jól! Borsos Tündi, akinél a jellemzés csak annyi: Megérzi, ha kell és rögtön jelen van, akkor is, ha hónapok óta nem beszéltünk! Ő egyetlen mondatával ki tud rántani a szarból és felismerem a „hibát” és megnyugszom!

Helga, a pszichológusom! Nekem nem kell szakember, én erős vagyok és meg tudom magamban oldani az összes nyomoromat! A pszichológusok nem százasok, nem jók semmire! Az első alkalommal emlékeim szerint gyak bőgtem! Hatalmas ajándéka az életemnek! Megtanított látni és élni! Azt hiszem ezek az életben a legfontosabbak!

---------------------------------------------------------

Még ki kell egészítenem két emberrel! (gyötör a lelkifurdalás! :D) Fontos, hogy megemlítsek még két olyan embert, akik ismerik az utam.. A saját bőrükön megtapasztalva! Barbi a férjét vesztette el, nyirokrák miatt évekkel ezelőtt! Ő lett a gyógyítóm! Energiagyógyászattal foglalkozik és nagyon hittem és hiszek benne. Én Angyalnak hívom! Mert maga a csoda! Akitől elvettek egy embert, akit szeretett, de kapott helyette egy olyan tudást, ami által  emberek százain tud segíteni! (Persze ne ilyen áron...)

A másik pedig Ildikó! Ő egy éve járta meg ugyan ezt, amit én! Istenem, de sokszor volt lelkifurdalásom, hogy nem hagyom gyógyulni a sebeit, mert én mindig feltépem, az állandó kérdéseimmel! Mi jön, mi fáj, mennyire, meddig? Milyen érzés? Hogy élte meg a férjed? A gyerekek? A..? A.. ? és minig zaklattam! Ő pedig mosolygott és mesélt és elhitette velem, hogy van előnye a kemónak is! Hogy jó buli parókát próbálni, és még sorolhatnám! Ő volt és még mindig Ő a PÉLDAKÉPEM!!! Fiatal, raklap gyerek, aggódó férj! Túl a "poklon"! Él és boldog!!! Remélem öregasszony koráig az is marad! Sőt, azon is túl! Aki ezt az utat megjárja az soha többet nem érdemel semmilyen szenvedést! Még egy rohadt fejfájást sem! Köszönöm, hogy hitet adtál!

--------------------------------------------------------------

Tudnék írni még rengeteg emberről, de a fontos az, hogy aki tudta, tudja, mellettem volt, emelt, vidított, támogatott, segített, bíztatott, hitt bennem! Talán a legfontosabb ez! Hittetek bennem! Ebből tudtam minden szar napon erőt meríteni! Imádtam és imádom, hogy kiírtam/kiírom, hogy blogoltam és ömlöttek az sms-ek a „lájkok”! Nem tudjátok ez miket indított el bennem! Annyira jó érzés, hogy az embernek ilyenek a Barátai! A legjobb érzés!!! 

Az élet igenis szép! Csak észre kell venni! Ha valaki hülye, az az ő nyomora! Neki is lehet rossz napja! És tanuld meg! Az Ő problémája nem a Te problémád! Azt dolgozza fel Ő!  Vagy hideg van! Naés?! Itt vagyunk! Most élünk! Nem fontos a hideg, a szél, a nem szeretem idő!

Közhelyes, de az egészségnél semmi sem fontosabb!!!!!!!!!!!!!!!! Ezt jegyezzétek meg!

S bár most még messze nincs vége! Havonta kell bemennem hormoninjecióra, naponta kell tablettáznom ÖT ÉVEN KERESZTÜL! Három havonta kontroll! De ez már egy olyan út, amit fél lábon is végig csinálok! Innentől már csak jó jöhet!

ÉLJETEK és ne engedjétek a sok negatív energiát magatokhoz! Lássátok meg minden napban a szépet, mert minden napban van valami szép!

Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!!!!

(a buli pedig nincs elfelejtve!!!!)

Tsókok Drágáim!